Családi pénzügyek

Az előző bejegyzésemben ígértem, hogy írok arról, hogy a magán-nyugdíjpénztár milyen szerepet tölt be a magyar nyugdíjrendszerben.

Magyarországon jelenleg ún. három pilléres nyugdíjrendszer működik.

Első pillér: A társadalombiztosítás által folyósított nyugdíj, amelynek a forrása a mindenkor munkavállalók és munkáltatók által, kötelezően befizetett járulék.

Második pillér: a kötelező magán-nyugdíjpénztárak által fizetett nyugdíjak, amelynek forrása a munkabérek arányában kiszabott, kötelező magánnyugdíjpénztári befizetések.

Harmadik pillér: önkéntes nyugdíjpénztárak és biztosítók által kifizetett járadékok. Forrása a biztosított vagy munkáltatója által (cafetéria elem - A munkáltatók tagdíj hozzájárulásként havonta legfeljebb a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér 50%-ának megfelelő összeget fizethetik kedvezményes (25%-os) SZJA teher mellett. ) önkéntesen fizetett nyugdíjpénztári tagdíjak vagy biztosítási díjak.

Akkor lássuk: amint a fentiekből következik, a magánnyugdíjpéntárakba való befizetést is törvény írja elő, vagyis KÖTELEZŐ, a társadalombiztosítás (állam) által fizetett nyugdíj kiegészítésére szolgál. A különbség az TB és a magánnyugdíjpénztári nyugdíjak között, hogy míg az TB (I. pillér) a felosztó-kirovó rendszeren alapul, azaz: 

- folyó kiadásokat a folyó bevételből fedezi: a most dolgozók járulékaiból fizetik a mostani nyugdíjakat

- személyek közötti újraelosztás végez: nem kell kezelni a befizetett pénzt, mert az egyből kifizetésre kerül, kiegészítve más célra befizetett adóforintokkal,

addig a magánnyugdíjpénztári nyugdíjak (II. pillér) részben tőkefedezeti alapon működnek:

- alapvetően felosztó-kirovó elven működik, de a bevételek egy részéből tartalékot képez, amelyet befektetnek és kezelnek,

- a várható nyugdíj összegét a befizetett járulékok összege, a pénztár költségei és a realizált hozamok együttesen határozzák meg.

Amennyiben a törvény által előírtnál többet szeretnék befizetni a magán-nyugdíjpénztárba arra úgy van lehetőség, hogy azt az önkéntes nyugdíjpénztárba fagy a Nyugdíjelőtakarékossági számlára fizetjük. Ez a nyugdíjrendszer III. pillére. (ÖNKÉNTES)  Teljesen tőkefedezeti alapon működik, ez az igazi öngondoskodás. Ebben az esetben a pénztárnál vagy a banknál saját névre szóló számlára fizetjük a pénzt, amit a pénztár vagy bank befektet és remélhetőleg kamatoztat, és csak  használhatjuk fel.

Ami még fontos, hogy egy időben csak egy magán-nyugdíjpénztárnak lehetünk a tagjai.

A következő bejegyzésben arról írok, hogy mit is tehetünk azért, hogy magasabb legyen a magán-nyugdíjpénztártól kapott nyugdíjunk összege!?

Annak apropóján írok, mert megjött a férjem 2009. évi magán-nyugdíjpénztári elszámolása (a magán-nyugdíj szerepéről és annak helyéről a magyar nyugdíjrendszerben, majd a következő bejegyzésben írok). A tagdíjat minden hónapban bevalljuk és befizetjük az APEH számlájára, de az elszámolást azt a biztosító is megküldi, ugyanis a 195/1997. (IX. 5.) kormányrendelet 20. § 9. bekezdése kötelezi a pénztárakat, hogy a tárgyévet követő június 30-ig írásban a befizetésekről értesítést küldjön a foglalkozatók és az egyéni vállalkozók részére.

Az elszámolás mellé - amely csak a befizetett összegeket tartalmazza, de nem részletezi, hogy mennyi volt a "befektetés" hozama és mennyi is a tényleges megtakarítás- jött egy információs lap is. A lapon néhány a pénztárral kapcsolatos változásokra hívják fel a figyelmem, valamint arra, hogy:

Szakembereik és eredményes befektetési politikájuknak köszönhetően 2009-ben a magán-nyugdíjpénztári ágazat kiemelkedő teljesítményt nyújtott..

majd színes diagramokon megmutatják a hozamokat.

A diagramból a következőt olvastam ki. Az elmúlt 10 év nettó hozamát (a vagyonkezelő teljesítményét jelenti - költségek ebben már nincsennek benne) és vagyonnövekedését (pénztártagok egyéni számlájának átlagos hozamát jelenti), a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) által megadott, ugyanarra az időszakra vonatkozó inflációs rátát figyelembe véve, a befizetésünk reálértéken csökkent, kivéve, a növekedési portfólió esetében (ez a portfólió tartalmazza a legtöbb kockázatos részvényt és csak olyanoknak érdemes ezt választani, aki fiatalon kezd megtakarítani), mert akkor az elmúlt 10 évben 0,02%-os hozamot értem el.

Magyarul ez azt jelenti, hogy igaz, hogy a pénztár az elmúlt évben 16-32% közötti hozamot ért el, de a válság alatt akkorát bukott, hogy a mostani hozam csak arra volt elég, hogy a befizetett pénz nem veszített az értékéből az elmúlt 10 évre vetítve. (még az a jó, hogy nem most megy nyugdíjba a férjem).

Amire felhívnám a figyelmet:

1. Ezen rövid blogbejegyzés alatt kb. 5-10 olyan szót használtam, amely nem biztos, hogy mindenki számára érthető, mert feltételez bizonyos fokú pénzügyi ismeretet (a magyarázatokat zárójelbe tettem),
2. A grafikonok magyarázata és az inflációs adat kisbetűvel szerepelt, valamint, hogy
3. Esély sincs arra, hogy átlássam, hogy a nyugdíjpénztár vagyonkezelője valóban befektette - e és mibe a pénzem (persze van erre szabályozás, monitoring stb.).

Ezek után mindig felmerül bennem a kérdés, mibe is érdemes befektetni, hogy később tényleg legyen nyugdíjam? Még nem találtam rá kielégítő választ, de egyre inkább arra hajlok, hogy azt mondjam, a gyermekeimbe és az ő nevelésükbe.

Begépelek egy cikket, ami az e heti hvg-ben jelent meg.

Havonta 217 570 forintra volt szüksége tavaly egy tipikus (két felnőttből és két gyerekből álló) magyar családnak az alapvető igények szerény mértékú kielégítéséhez, vagyis az életvitelhez a létminimum szintjén a KSH szerint.

Az ilyen háztartások nagyjából 70 000 forintot költhettek élelmiszerre egy hónapban (egy-egy felnőttre vetítve 3,5 kg húsra, 13 darab tojásra,, 8 liter tejre, 9 kg kenyérre és tésztára, 12 kg zöldségre, 4 kg krumplira, 6,5 kg gyümölcsre és durván 1-1 kg cukorra, illetve zsírra volt elegendő, miközben kávéra, teára és üdítőre együttesen 626 forint jutott). A kiadások nagyobbik hányadát felemésztő rezsi és egyéb költségek a többtagú családban egy személyre számítva köztudottan alacsonyabbak, mint az egyfős háztartásokban. Az utóbbi kategóriában a létminimum összege emiatt havi 75 000 forint volt, miközben a négyfős családok esetében 57 392 forint.

A létminimumon a KSH szerint nagyjából másfél millióan élnek (a magyar lakosság 15%-a), miközben a lakosság 30%-nak ennél alacsonyabb életnívóval kell beérnie (az már a teljes lakosság 45%-a).

A szegénységküszöb-érték, amely alacsonabb a létminimum értéknél, összege az egyedülálló személyek esetében 55 281 forint volt 2009-ben. A négytagú átlagcsaládoknál ez utóbbi érték 140 000 forint körül alakul. A magyarországi háztartások 12%-nak a jövedelme ezt a szintet sem éri el.

No comment.

Június elejei bejegyzésemben írtam arról, hogy elvesztettem a bankkártyám és majd próbálok nélküle "élni". Ment is egy darabig, de aztán rájöttem, hogy a bankkártyához jár biztosítás. Ezt szerettem volna "használni", amikor elutaztunk mostanában néhány napra a férjemmel. Felhívtam a bankom, ahol közölték velem, hogy a biztosítás a bankkártyaszámmal együtt érvényes, ezért meg kellett csináltatnom a kártyám. Jobban mondva a férjemnek, mert én nem voltam bank közelben.

Az utazás előtt nem érkezett meg a kártya, csak a PIN kód. Így az utazás alatt készpénzt használtunk, amelynek fogyását "real time"- ban követhettük nyomon. A végén használtuk a férjem kártyáját és jól esett, hogy megvett nekem valami és ő fizetett érte. Talán ódivatú ez a gondolkodás, de én élveztem, hogy "ki vagyok szolgáltatva".

Az utazás után megérkezett a bankkártyám, már aktiváltam, de még nem használtam. Szóval tiszavirág életű volt a bankkártya nélküli létem.